|
Hólabdából
lavina Szegő Márta| Népszabadság| 2009. Április
15. |
|
|
|
|
|
|
|
-
Azért az egyenlőség eszméje a kapitalizmusban sem veszett el teljesen... Az
egy főre jutó nemzetközi adósságteherből például egyenlő mértékben kapok én
is annyit, amennyit az ország leggazdagabb embere Marabu Az állam adóssága az európai átlag körüli
szintről - kb. 64 százalékról - jóval 70 százalék fölé ugrott a devizaadósság
felértékelődése s a lehívott EU-s hitelkeret következtében, melyet az MNB
részben tartalék formájában helyez ki külföldre, részben a magyar pénzügyi
rendszer stabilizálása céljából különféle pénzügyi instrumentumokban
működtet. Az adóssághányadosnak nemcsak a számlálója duzzadt fel hónapok
alatt rohamosan, hanem baj van a nevezővel, a válság miatt megtorpanó GDP-vel
is. Sok jóra nem számíthatunk: a GDP folyó áras értékét az alacsony infláció
legfeljebb szinten tartani tudja. Ha tudja. A költségvetési megszorítások
kényszere hétről hétre szorítja sarokba a gazdaságpolitikát, mivel egyre
bizonytalanabb, mennyi lesz az a 2009. évi GDP, amelynek a 2,9-3 százalékát
nem haladhatja meg a költségvetés idei hiánya. A GDP-nk euróban legalább
10-12 milliárddal lehet alacsonyabb 2009-ben ilyen árfolyam mellett. Igaz, hogy a 2006. évi 9 százalékot
meghaladó hiány az idén már a 3 százalék alatti szintért küszködik, de a
"londoninak" titulált külföldi befektetői kör figyelme a folyó
költségvetési hiányról most már az adóssághalmaz jövőjére irányul. Annál is
inkább, mivel az állam adóssága mellett az ország teljes külföldi adósságának
mutatója még nagyobb ütemben romlik, mindenekelőtt a kereskedelmi bankok
mintegy 12 milliárd eurós külföldi adósságnövekménye miatt, amelyet a
vállalati és lakossági devizahitel-kereslet kielégítésére hoztak be az
országba. A deviza- és a forint hitelkamatok közötti rés továbbra is
devizahitel-felvételre ösztönzi mind a lakosságot, mind a vállalatokat, és az
MNB válságkezelő technikái is a bankok devizahitelezését támogatják. Tehát:
az idei esztendőben is csak további külföldi eladósodás vár a magánszektorra.
Míg 2007-ben hazánk bruttó külföldi adósságállománya még a GDP 100 százaléka
körül mozgott, ma már megközelíti a 120 százalékot. A 2008. végi
adósságadatok még a békebeli 264 forintos árfolyamon készültek. Hogy ma
mennyi, azt majd csak az MNB június végén megjelenő statisztikájából fogjuk
megtudni. Éppen azt is mondhatnánk, hogy a forint
túlságosan is hosszasan lebzselt a piac napos oldalán, a 2001-től 2008-ig
kimutatott több mint 30 százalékos reálfelértékelődés sikeresen kozmetikázta
mutatóinkat. Most elérkezett az "igazság pillanata" - a forint
árfolyama valamelyest utána nyargalt a nyolc év során felhalmozódott több
mint 50 százalékos kumulált ár-bér inflációnak. A 300 forintos szinten
számított adatok talán hitelesebben mutatják be az elmúlt esztendők
egyensúlyromlásának folyamatait. Az államcsőd persze nem a magas, ám még
mindig nem elviselhetetlen adósságállományból következhet, hanem abból, ha a
folyó költségvetési hiány és a lejáró adósságelemek refinanszírozásának
minden forrását elzárják a hitelezők. A külföld a mostani helyzetben távol
marad a magyar állampapírpiactól, mi több, a globális pénz- és tőkepiacok
összeomlásának pillanataiban futva szabadult nagyjából négymilliárd eurónyi
magyar államkötvénytől. Nem csupán a magyar és általában a feltörekvő piacok
kockázatai miatt, hanem azért is, mivel a saját pozícióit illetően is
próbálta menteni, ami menthető. A magyar államkötvények nagy vásárlói - a
"londoni befektetők" -, a magyar devizapiac nagybani játékosai
bizony már többnyire romokban hevernek hazai pályájukon is. S hogy miért nem finanszírozzák a magyar
költségvetést a hazai pénzügyi intézmények? Ennek az okát az egy évvel
ezelőtti eseményekben kereshetjük. Sikerült saját erőnkből is rendesen
megroggyantatni a magyar államkötvénypiacot. A pénzügyi hatóságoknak az a
2007-es döntése, hogy a nyugdíjalapok befektetési szerkezetét rendezzék át a
kockázatosabb részvénybefektetések irányába, felért egy ciklon rombolásával:
2007 végén, 2008 elején a külföld már elállt a magyar államkötvények
vásárlásától, a piacra öntött nagy államkötvény-kínálattal szemben
gyakorlatilag csak a kereskedelmi bankok állhattak volna ki a keresletükkel,
ám a hozamok ugrásszerű emelkedése veszteségbe sodorta meglévő állományaikat.
A kereskedelmi bankok 2008 első negyedévében nagy céltartalék képzésre
kényszerültek államkötvény-portfólióik után, veszítettek a biztosítók, az
államkötvény-portfóliójukon a nyugdíjalapok és a befektetési alapok, a
költségvetés friss kibocsátásainak kamatai a magasba szöktek - majd végül a
részvénypiac zuhanásával veszítettek a nyugdíjalapok is. A magyar
államkötvénypiac a padlóra került 2008 első hónapjaiban, s az azóta súlyos
likviditási helyzetbe sodródott kereskedelmi bankok joggal nem kockáztatnak
újabb hosszabb lejáratú államkötvény-vásárlásokat. A jelenlegi
államkötvényhozamok pedig újból céltartalék képzésre kötelezik a bankokat... Márpedig a forint annyi, mint a pelyva a
jegybankban. Jobb híján ugyanis a kereskedelmi bankok a 9,5 százalékos
alapkamatú kötvények biztos menedékében helyezik el azt a hatalmas, mintegy
1800 milliárdos "fölös" forintkészletet, amelyet a jelenlegi forintkamat
szinten nem tudnak kihelyezni. A jegybankban ma a GDP 8-10 százalékával
felérő banki betét hever. Tragikomikus a helyzet: miközben a magyar
állam finanszírozási krízissel küzd, "házi bankját" felveti a pénz.
Márpedig a jegybank nem tud közvetlenül hitelt nyújtani a költségvetésnek,
mivel ezt az inflációs pénzteremtés kizárása érdekében a törvény tiltja. Az
MNB-nek sem törvényi, sem piaci eszköze nincs arra, hogy a banki betéteket
átcsatornázza a költségvetésnek. Az állam finanszírozását piaci alapokra
terelték, 1995 óta egy nemzetközileg is nyitott, likvid és fejlett
államkötvénypiac nőtt fel - még ha elég sokba került is ez nekünk. Minden
intervenció megbolygatná a piac működésének a logikáját. Való igaz, most a
játék egy csöppet sem fair play alapon zajlik. A magyar pénzügyi hatóságok
kötvénypiaci szabálykövetése leginkább arra a képre emlékeztet, amikor egy
kis fickó szabályos karate állásba helyezkedik, pöröly öklével Bud Spencer
pedig simán lecsapja, mint a taxiórát. Az államcsőd azonban feltehetőleg nem áll a
küszöbön. Az államcsőddel fenyegető, zsaroló piaci szereplők lazán
eltekintenek attól, hogy az EU-IMF-hitelcsomag fedezetül áll a lejáró
devizaadósság visszafizetésére, s ez a hitelcsomag önmagában nem növeli,
hanem kiváltja a szabadpiacon felvett korábbi devizahiteleket. Az MNB pedig
meg fogja találni a módját, hogy átcsatornázza a többlet-forintlikviditást a
költségvetés céljaira. Például úgy, hogy a bankok szabad betételhelyezését
kvótákhoz köti - volt már rá példa -, és az ezen felüli részt a mindenkori
alapkamaton lejegyezteti a bankokkal állampapírban, a válság rendeződésének
idejére. (Volt már ilyen másutt is, pl. Ausztriában.) Így az állam egyik
kamatköltsége is kiesne. De mindez nem változtat azon, hogy az éves
költségvetésben a kamatfizetés terhei ugrásszerűen növekedni fognak 2009-től,
s alaposan beszűkítik a költségvetés mozgásterét. Az elkövetkező két-három
évben ezzel kell számolniuk a döntéshozóknak, akik kétféleképp reagálhatnak.
1. Elinflálják az adósságot, ráengedik a gazdaságra az inflációt - ez azonban
a konvergencia programban vállalt inflációs pálya miatt kizárható. Nem csak a költségvetésben, az ország
fizetési mérlegében is vészesen duzzad a külföldi adósságállomány után
fizetendő kamatteher, az elmúlt években rohamosan megnövekedett lakossági és
vállalati devizatartozások miatt is. Az évente külföldre kiáramló
devizakamat-fizetés 2006 és 2008 között megduplázódott a GDP arányában, és
2009-ben becslésem szerint ott tart majd, ahol a 90-es évek elején, 4,2-4,5
százalékon, és meghaladja majd a hárommilliárd eurót. Ez a jövedelemkiáramlás
óriási vérveszteséget jelent a magyar gazdaság számára, hiszen a megtermelt
jövedelem ezen hányada nem szolgál sem hazai felhasználásra, sem beruházásra,
hanem a külföldi hitelezőkhöz jut. Ha ehhez még hozzávesszük a külföldi
befektetők profit-hazautalását is, több mint 9 milliárd euróval szűkülnek a
hazai növekedés forrásai, ami hazai bruttó össztermékük jó 9 százaléka. Az
nem gond, ha belföldi adós és hitelező között áramlik a jövedelem kamatok
formájában. A baj az, ha ezt a kamatjövedelmet kiszivattyúzzák az ország
gazdaságából. Ide vezetett a költségvetési és a monetáris politika együttes
produkciója: nemzeti valutánk kiszorítása a hitel piacról. Nincs más kiút a csapdából, mint a forint
stabilizálása, a növekedés és a nemzetközi versenyképesség helyreállítása. A szerző közgazdász |
Hólabdából
lavina